Nyugati Pályaudvar
A Nyugati Pályaudvaron találkozott a "Kisvándor" csapatunk. A "keménymag" ismét eljött és pár új kirándulni vágyó gyerekkel is bővültünk. Ekkor már esett az eső nagy cseppekben, viharosan, leszakadva az égből helyenként, lassan, gyorsan, egyszóval mindenféle módon. Egyenlőre azonban nem zavarta a csapatot, lévén fedett helyen álltunk, mivel a pályaudvarok általában fedettek ugyebár. Miután felszálltunk a vonatra, mondanom sem kell, hogy ott meg ültünk. Több kabinban foglaltunk helyet, s a magam részéről csak arról tudok beszámolni, hogy az utazás hangulata is szuperjó volt.
Sihuhu
Volt olvasás (Nógrádi Gábortól), aztán meg közös "Felvesszük a vörös inget!", meg "A grund mi vagyunk!", meg "Despacito". Szerencsétlenségünkre egy 1,5 literes barackos tea is sikeresen átáztatott egy hátizsákot, kellően intenzív illatot árasztva az magából a nap további részében is. Azért gyorsan intézkedtünk és átraktuk a táskában található dolgokat egy másikba, hogy a problémát lokalizáljuk, majd elszigeteljük.
Szakadó eső
Kecskeméten már szakadt az eső, így egy negyed óráig a pályaudvaron időztünk, s így legalább mindenki megehette szendvicsét, kortyolhatott üdítőt, esetleg a felnőttek kávét. Az esőben eljutni a plázáig és a mellette lévő Mesemúzeumig is elég kalandos volt. Nekem speciel folyamatosan vizes lett az ingem az esernyőről lecsorgó (természetesen a vállamra) víztől, míg más bokáig süllyedt egy-egy kisebb tócsában. Szóval érdekes volt, s a szemüvegemen utazó cseppek sem könnyítették meg a tájékozódást, de hála az égnek Toncsi vezetett.
Egyszóval már a séta is kalandos volt. Ha simán ment volna, az amúgy is rém unalmas! Na de így!
A plázában kicsit megszáradtunk, közben elfogyasztottuk ebédünket is.
Mesemúzeum
Ezután a közeli Mesemúzeumot látogattuk meg, ahol furcsa szobrokat találtunk, némi meghökkentést vagy vicces ábrázolást értve ez alatt. Találtunk mást is! Mesésen megfestett képeket, (meseillusztrációkat talán), rengeteg faragott játékfigurát, de még festett ládát vagy gyönyörű festett falusi szekrényt is egy kemence társaságában.
Csapatunk közös fotót is csinált, s a vége felé már a "Mi vagyunk a grund!" hangulata uralkodott el rajtunk, így hát közösen énekeltünk köszönhetően Dóri és Bianka vezetésének! Miközben távoztunk, úgy láttam Ildi nénit az egyik szobor készítője különösképpen érdekelte, így a falon lévő fotók között keresgélt, hogy megtalálja. A kis múzeumban amúgy elmondták, hogy egyik művet sem hivatásos festők, vagy faragómesterek stb. készítették, hanem szorgalmas és a művészetet szerető emberek, akiknek egyik célja talán a hagyományörzés és továbbadása volt.
Lekowsky hangszergyűjtemény
Ezek után a "Lekowsky hangszergyűjtemény" épülete felé vettük útunk, melyet csak "hangszermúzeum"-ként fogok ezután említeni.
Elsőre feltünt a hosszas séta alatt a rengeteg zöld terület Kecskeméten. Parkok, parkok és parkok rengeteg szökőkúttal! Negyed óráig mentünk, de láttunk vagy huszat: kicsit bugyogósat, víz pergetőset, magasra szőkkenő vízsugár lövőt és még számos fajtát.
Odaértünk a múzeumhoz, s nyomtuk veszettül a csengőt (inkább a gyerekek), mire kiderült, hogy hiába, mert egy helyi lakos szerint talán egyszerűbb lenne kb. 15 méterrel odébb, az épület túloldalán próbálkozni a bejutással, s ott még a csengőt sem kell nyomni, mert nyitott ajtóval várnak minket.
Na, ami ezután jött az egy kész csoda volt. Már a kishölgy kedvessége is elsőre levett a lábamról - szerző megjegyzése -, aki aztán rengeteg hangszert mutatott be nekünk játékosan, humorosan, s nem utolsó sorban persze tudott is játszani mindegyiken. Játszott citerán, cajon dobon, esőcsinálón, tülkön, 3000 eurós hangszeren (mely nevét nem jegyeztem meg), s még számos csodán. Természetesen a gyerekek is kipróbálhatták ezeket. Talán a leghumorosabb az volt, amikor réztányérokat rakott a gyerekek hasára és hátára, s ezeket ütögetve szólaltak meg hangok - melyek rezgése természetesen a testnek is átadódnak, - s nem vicc, de gyógyítanak.
Szóval spirituális élmény is volt az egész, kicsit el lettünk varázsolva és a végén még egy közös produkciót is kért tőlünk az aranyos kishölgy, s mi szívesen énekeltünk neki.
Nincs időm itt felsorolni nagyon részletesen a sok érdekességet: pl. zongora mely 300 éves, s csak 3 van belőle a világon, vagy hogyan kell zenélni egy porszívócsővel, s hogy a fűrész micsoda jó hangszer, ha filmekben használják szélsüvítés effektusként, s hogyan tülkölt "marhabőgés" hangokat adva több esetben is az egyik kisfiú.
Cukrászda
A sok cukrászda közül, amely egymás mellett volt (kb. 5 darab) Zsuzsa néni szerintem a legfrankóbb helyre vezetett minket. Nagyon hangulatosan volt berendezve, rengeteg féle fagyi volt, s számos sütemény is - Budapesti árakhoz képest olcsóbban - s többünknek a barackos csokis sütemény lett a kedvence. Szóval ettünk, ittunk, mulattunk, s persze hogy készültek fotók is. Krisztián bácsi például eljátszotta egy fotó kedvéért, hogy a Coca Colát ő honosította meg Kecskeméten, mikor Amerikából elhozta először Magyarországra, s pont ebbe a cukrászdába. (Aki nem hiszi nézze meg a Facebook albumunkban, ahol több kép is várja még)
Hazaút
A hazaút szintén szuperül telt, s én azt vettem észre, hogy hamarabb elment az idő, mint odafele. Talán mert annyira maradtam volna még ezzel a bájos, kedves, érdeklődő és rendes csapattal. Na és ugye ilyenkor az idő mindig gyorsabban telik, mikor az ember lassítani szeretné.
Jelentem: rendben hazaértünk. Mindenki boldogan, jóllakottan, s élményektől kövéren.
Nagyon hosszasan kellene kifejeznem hálánkat Farkasné Bódai Zsuzsanna tanárnőnek, aki éveken át kitalálója és vezetője a "Kisvándor szakkör"-nek. Ezúttal sem csak telefonon, meg papírokkal szervezte az egész utat, kirándulást, hanem előtte valamelyik hétvégén ő már lement Kecskemétre bejárni ezeket a helyeket, amolyan kommandósként terepszemlét tartva.
Hát ilyen a mi Zsuzsa tanárnőnk!
Köszönjük!
készítette: Berzlánovich Krisztián
további képek az iskola Facebook oldalán találhatóak.
